Ukrajna és Kína, az egymás közötti kereskedelemben még idén át kíván térni az amerikai dollár helyett a nemzeti valutában,
azaz hrivnyában és jüanban való elszámolásra – közölte a hírt az amerikai dollár cseréjéről Szerhij Arbuzov az ukrán miniszterelnök-helyettes pénteken.
Az ukrán kormánytag ezen a héten Kínában folytatott tárgyalásainak eredményeiről az újságírók előtt kijelentette, hogy a valutacseréről már megszületett a megállapodás a két ország között. Mint mondta, jelenleg mindkét fél országa pénzintézeteivel folytat erről konzultációkat. Hozzátette, hogy az ukrán bankok is támogatják a valutacserét. Erre alapozva kifejezte meggyőződését, hogy az első ilyen tranzakciók már idén megtörténnek.
Az ukrán és a kínai nemzeti bank múlt év júniusában írta alá a három évre szóló kétoldalú megállapodást a valutacsere bevezetéséről 15 milliárd jüan, vagyis 2,36 milliárd dollár értékben.
Szakértők véleménye szerint az ukrán-kínai kereskedelemben alkalmazandó valutacsere hozzájárul az Ukrajnából kiáramló valutamennyiség csökkentéséhez is. Ez stabilizáló hatással lesz a hrivnya árfolyamára.
A miniszterelnök-helyettes emellett reményét fejezte ki, hogy Ukrajna a jövőben növeli exportját az ázsiai országba. Valamint egyensúlyba kerül a jelenleg Kína javára álló ukrán-kínai külkereskedelmi mérleg is.
A két ország közötti gazdasági együttműködés stratégiai ágazatai között említette a mezőgazdaságot, a repülőgép, illetve űreszközök gyártását, a tudományt, a kultúrát és a gyógyászatot. Valamint a közúti közlekedés és a kikötők infrastrukturális fejlesztését.
No Comment