A biztosítók kiszámolják halálunk időpontját
A tudomány lenyűgöző felfedezésekkel lephet meg, de morbid irányt is vehet, például, ha biztosítótársaságok egy algoritmussal igyekeznek kiszámolni, mikor halnak meg az ügyfeleik. A Kelet-Angliai Egyetem egy négyéves projekt megkezdését jelentette be nemrég, amelynek célja, hogy kiterjedt adatbázisok segítségével egy algoritmust dolgozzanak ki a különböző körülmények között várható élettartam kiszámítására. Az egyetem statisztikai intézete 800 …
Valóban lenne egy kilencedik bolygó?
Több kutató és szakember már régóta esélyesnek tartja egy kilencedik bolygó létezését, amely most úgy tűnik, akár igaz is lehet. Michael Brown és Konstantin Batygin csillagászok még januárban olyan jelekre bukkantak, amelyek valóban feltételezik egy kilencedik bolygó létezésének eshetőségét. Michael Brown, ismertebb nevén a Plútógyilkos (Plutokiller) már többek számára ismerős lehet, hiszen 2006-ban az ő …
Szorongó fiatalok és a mobiltelefon-használat
Az ELTE Etológiai Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársainak legutóbbi vizsgálatából kiderült, a bizonytalan, szorongó kötődésű fiatalok jobban ragaszkodnak a mobiltelefon által nyújtotta kapcsolattartási lehetőségekhez, mint mások. A Humans’ attachment to their mobile phones and its relationship with interpersonal attachment style című publikáció, mely a Computers in Human Behaviour szakfolyóiratban jelent meg, elemzi …
Mennyit keres egy bérgyilkos?
Az akciófilmek többségében a bűnözői életforma a folyamatos adrenalinlöketen kívül anyagi előnyökkel is jár. A való életben viszont nem biztos, hogy megéri „átállni a sötét oldalra”. Samuel Cameron, a Bradfordi Egyetem közgazdász professzora a Killing for Money and the Economic Theory of Crime (Emberölés pénzért és a bűnözés gazdasági elmélete) című cikkében el akarja oszlatni …
Japán újítása – a láthatatlan vonat
Harry Potter varázsvilága is megirigyelné a japán Seibu vasúttársaság innovációját, a láthatatlan vonatot, mely előzetes tervek szerint 2018-ban, a társaság százéves évfordulóján kerül átadásra. Japán már régóta úttörőként szerepel a vasúti közlekedés történelmében. A világon elsőként 1964-ben ők hoztak létre vasútvonalakat nagysebességű vonatok számára, tavaly pedig megdöntötték a vasúti sebesség világrekordját, 603 km/órás sebességre felgyorsuló …
Az éjszakai gyereksírás a csecsemők összeesküvése?
A Harvard tudósai szerint az éjszakai gyereksírás és a szoptatásra való igény az evolúciós előnyök szerzése érdekében történik, mert a csecsemők így próbálják megakadályozni, hogy édesanyjuk újra teherbe essen. Kimerült szülők milliói ősidők óta igyekeznek kitalálni, mi miatt sírnak fel éjszaka a kisbabák. Éhesek? Fáznak? Félnek? Tiszta pelenkára van szükségük? Az evolúciós biológia szakértője, David …
ICT4Life: új technológiák az idősellátásban
A közel tízmillió demenciában vagy Parkinson-kórban szenvedő európai ember életminőségének javítása érdekében kiírt, 3,5 millió eurós összköltségű projekt keretében kidolgozott eszközök között magyar kkv fejlesztése is megtalálható. Már most is meglehetősen sokakat érintenek a fentebb említett idegrendszeri betegségek, de az előrejelzések szerint ez a szám 2030-ra megduplázódhat az európai társadalomra általánosan jellemző elöregedés következtében. A …
Egészséggazdasági képzés négy egyetem közreműködésével
A Management Center Innsbruck (MCI), a University of Bologna, a University of Oslo és az Erasmus University Rotterdam közös projekt keretében indít egészséggazdasági és egészségmenedzsment képzést. Az egészséggazdasági és egészségmenedzsment szakirányokon az Európai Unió társfinanszírozásával kezdődik meg egy úgynevezett egészséggazdasági képzés, amelyben nagy lehetőségeket látnak az oktatók, mivel átfogóbb képet nyújt az európai ellátórendszerek előtt …
Látogató párkapcsolatok – páros szingliség
A hagyományos családfelfogás nagy átalakuláson ment át az utóbbi évtizedekben, és a folyamat nem állt meg – úgy tűnik, van még új a nap alatt. A válással végződő házasságok arányának növekedése, az élettársi kapcsolat térhódítása, a vállalt gyerekek számának csökkenése, vagy az egyszülős családok számának növekedése mára már nem csak a statisztikusok, családpolitikai szakértők számára …