Elindultak a budapesti Állatkert főszezoni élményprogramjai

Tovább...

Katajjaq – inuit női torokéneklés

Tovább...

A hazai innovációk levédetése

Tovább...

Leukémia - Sejtalapú immunterápiával gyógyították a leukémiát klinikai próbák során

Sejtalapú immunterápiával gyógyították az előrehaladott leukémiát az eddigi legnagyobb klinikai próba során amerikai kutatók. A New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpont kutatói az új terápia próbái során az előrehaladott leukémiás betegek 88 százalékánál érték el, hogy a rák teljesen visszafejlődjön. A pácienseket saját immunsejtjeik genetikailag módosított változatával kezelték. A kutatás eredményeit a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál …

0 522
Share
Jean Zay germaine-tillion A francia ellenállás négy kiemelkedő alakja a Panthéonban

A második világháború alatti ellenállási mozgalom négy kiemelkedő alakjának, köztük két nőnek a földi maradványait szállítják át jövőre a Panthéonba, a francia történelem nagyjainak végső nyughelyére – jelentette be pénteken Francois Hollande államfő. Az államfő mindezt a Párizs közeli Mont-Valérienben tartott megemlékezésen jelentette be. Itt 1941 januárja és 1944 júniusa között több mint ezer ellenállót végeztek …

0 571
Share
"Viselhető" könyv segíti az olvasókat a karakterek érzelmeinek átélésében

Viselhető könyvvel rukkoltak elő a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. A könyv speciális szenzorok segítségével érzékeli, épp hol tartanak benne, és egy különleges mellényen keresztül a cselekménynek megfelelő ingerekkel bombázza az olvasót. Így, a kutatók szerint a történet főszereplőjének érzelmeiben vagy fizikai állapotában bekövetkező változásokat szó szerint a saját bőrükön érezhetik az olvasók, mivel a mellény …

0 223
Share
Szívrohamon átesett betegek őssejtkezelést kapnak

Szívrohamon átesett betegek kapnak őssejtkezelést annak a nagy léptékű kutatásnak a keretében, amely 11 ország mintegy 3000 betegének bevonásával indult, és végleges eredményeit öt év múlva fogják nyilvánosságra hozni. A kutatás célja, hogy kimutassa, a kezelés ki tudja-e javítani a sérült szöveteket infarktus után – tudósított a BBC hírportálja. Minden páciens megkapja a szokásos terápiát …

0 158
Share
Tutajjá alakulva védik egymást és királynőjüket az árvíztől a hangyák

A kolónia legfiatalabb tagjainak úszó- és a dolgozók regeneráló képességét felhasználva élő tutajjá alakulnak a hangyák árvízkor. Így sérülések és halálozások minimalizálásával biztosítják egymás és királynőjük túlélését – derült ki egy új tanulmányból. Veszély esetén a közösségalkotó állatok gyakran együttműködnek, hogy segítsék a csoport túlélését és biztosítsák további jólétét. Az ártereken élő hangyákról már korábban kiderült, …

0 844
Share
Új békafajt, egy dobhártya nélkül élő és a korhadó levelek mintázatát viselő békát (varangy) azonosítottak a kutatók Peruban. Neve: Rhinella yunga.

Új békafajt, egy dobhártya nélkül élő és a korhadó levelek mintázatát viselő varangyot azonosítottak a kutatók Peruban. A szakemberek a perui Andok keleti lejtőjén elterülő erdős területen (perui Yungas) bukkantak rá a varangyra, amely felfedezésének helye után a Rhinella yunga nevet kapta. A jelek szerint az újként azonosított faj képviselőit a kutatók korábban a Rhinella …

0 805
Share
szklerózis multiplex

Egy ételmérgezést okozó baktérium toxinja összefügghet a szklerózis multiplex (MS) kialakulásával – derült ki egy új amerikai kutatásból. Egerekkel végzet laboratóriumi kísérleteket a Weill Cornell Orvosi Egyetem kutatócsoportja, és felfedezték, hogy a Clostridium perfringens baktérium egy ritka törzse az MS-hez hasonló károsodást okoz az állatok agyában. A kutatócsoport egy korábbi tanulmányában egy MS-ben szenvedő fiatal nő …

0 643
Share
2000-2001 körül az adidas piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt

Oroszi László, az úgynevezett „irányítósávos futballcipő” váli feltalálója 2014. január 30-án jogerősen pert nyert az Adidas sportszergyártó cég ellen. A szabadalom-bitorlás tárgyában lefolytatott perben a feltaláló 12 éve próbálta bizonyítani az igazát, a mostani ítéletet követően pedig kártérítési per következik. A Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint az Adidas a Precision és a Mania fantázianevű futballcipői esetében elbitorolta …

0 742
Share
Brit régészek megtalálták Roger Mortimer legkisebb lányának földi maradványait

Brit régészek úgy vélik, megtalálták az Angliát három éven át uraló Roger Mortimer legkisebb lányának Blanche-nak, a 667 éve eltemetett földi maradványait. Mortimer (a legnagyobb árulónak tartják) volt az a főúr, akinek a vezetésével letaszították trónjáról II. Edward királyt 1327-ben, hogy helyét a még kiskorú III. Edward foglalja el. Idő előtti trónra segítőjét végül III. Edward …

0 348
Share
Ma újratemetik a Zalaegerszeg andráshidai városrészében álló templom kegyhelyét építtető kegyúr földi maradványait.

Ma újratemetik a Zalaegerszeg andráshidai városrészében álló templomban a kegyhelyet építtető kegyúr földi maradványait, amelyekre tavaly novemberben bukkantak rá a régészek. A román stílusú, az 1260-as évek körül épült templomban 2012-ben a fal vizesedése miatt kezdődtek felújítási munkálatok, majd nem sokkal később a karzaton elektromos hiba miatt tűz keletkezett, aminek füstje bekormozta a templom boltozatát. …

0 487
Share