A legújabb, legrégibb Homo erectus koponya felfedezése és annak hatása


A legújabb, legrégibb homo erectus koponya felfedezése és annak hatása
Olvasási idő: 4 perc

Az emberiség eredetének kutatása mindig is a tudományos érdeklődés középpontjába tartozott.

Éppen ezért van rendkívül nagy jelentősége egy-egy újabb felfedezésnek – csontoknak, fosszíliáknak, DNS-maradványoknak – hiszen egy-egy újabb lelet teljes részeket írhat át abból a történetből, amit eddig már nagyjából összeállítottak. Az emberiség kifejlődése nem választható el az emberré válás folyamatától! A mára már köznyelvbe került felosztás a következő: majomember, ősember, előember és mai ember. A fejlődés lienaritása ezeken a fogalmakon keresztül világlik fel, miközben sokféle alfajt azonosítottak be és társítottak ezekhez az idők során. A régészeti felfedezéseknek köszönhetően. A legújabb felfedezés is egy ilyenhez kapcsolódik.

A felfedezést, 2015 telén, Jesse Martin és Angeline Leece ausztrál archeológusok tették Dél-Afrikában, Johannesburg közelében. Ők voltak azok, akik egy sziklában csontfosszíliákra bukkantak. A megtalált lelet több kisebb darabból álló, majdnem teljes koponyából, illetve egy koponyatetőből áll (a kutacsok mentén szintén darabokban). A kutatók a vizsgálódások után elutasították a hipotézist, miszerint ezek egy ott őshonos pávián-féleség csontjai. Ehelyett tartották magukat ahhoz, hogy a leletek előemberekhez, azon belül is főleg a Homo erectushoz tartoznak. Végül nekik lett igazuk.

A johannesburgi Drimolen Paleo-barlangrendszer, ahol az ásatások folynak. Forrás: The Source
A johannesburgi Drimolen Paleo-barlangrendszer, ahol az ásatások folynak. Forrás: The Source

Az ígéretes ásatást további követte, így több mint 900 leletet tudtak beazonosítani.

Felfedezésüket 2020-ban a Science c. tudományos folyóiratban is publikálták. A két legjelentősebb felfedezés, a koponya és a koponyatető. Ezekről több vizsgálat is megerősítette, hogy a Homo erectushoz tartozik. A két leletről kiderült – különféle kormeghatározó eljárások után –, hogy egy 2-3 éves gyermektől származik és több mint 2 millió éves. Ezek szerint az archeológuspáros rögtön három teljesen új felfedezést is tett:

  1. a legrégebbi Homo erectus leletet,
  2. új élőhelyen, több előember életközösségében.
  3. Az itt talált Homo erectus az Australopithecus africanus és Paranthropus robustus között élhetett.

A 2 millió éves lelet a tisztánlátást segítheti. Eddig csak feltételezéseink voltak arról, hogy a Homo erectus mikor is alakult ki, feltehetően a Homo habilisból. A leletet persze nem lehet úgy értelmezni, hogy a vita lezárult volna, ugyanakkor egy mérföldkő már biztosan van a hominim (főemlős) idővonalon.

A legújabbnak számító elméletek szerint az emberiség bölcsője Afrika volt. Ezt látszik alátámasztani a különféle hominim leletek nagy számú itteni előfordulása. Míg az európai részen a jóval fejlettebb Homo erectus, illetve az abból kifejlődött Homo heidelbergiensis, a neandervölgyi ember és a mai ember őseinek bizonyítékára leltek csak. Ázsiáról pedig még kevesebb lelet áll rendelkezésre. Az ausztráliai emberi fejlődés mindeközben teljesen más utat járt be.

Az afrikai elterjedés kiindulópontjának eddig Afrika szarva, a mai Etiópia számított.

A felfedezett maradványok viszont Dél-Afrikából származnak. Ennek nyomán képet alkothatunk a vándorlás, majd szétterjedés kronológiájáról, amit a mostaniak tükrében, jóval korábbra datálhatunk.

A Homo fejlődési vonal állomásai és agykapacitásaik. X-tengelyen az évmilliók, Y-tengelyen az agykapacitás cm3-ben. Forrás: Britannica Encyclopaedia
A Homo fejlődési vonal állomásai és agykapacitásaik. X-tengelyen az évmilliók, Y-tengelyen az agykapacitás cm3-ben. Forrás: Britannica Encyclopaedia

A több mint 900 elemből álló leletegyüttest megvizsgálva a kutatók arra az erősen bizonyítható megállapításra jutottak, hogy több előember is együtt élhetett a Johannesburg közelében fekvő területen. Ez azért jelentős, mert az együttélés okozta feszültségek választ adhatnak a kialakulóban lévő csoportidentitásokra, a nemi dimorfizmus (ivari kétalakúság) társas vonatkozásaira és a külön alfajba tartozó előemberek egymás közti viszonyára.

Az Australopithecus africanus igen primitív előembernek tekinthető. Kifejlődése i. e. 3 millió évre tehető. Testfelépítése nagyon majomszerű, hosszú, famászó karokkal. Valószínűleg életmódja még a famászókhoz állhatott közel. Eltűnése a Homo erectus lelettel egy időben következhetett be, 2 millió éve. A Paranthropus robustus szintén majomszerű, keskenyedő koponyával rendelkező, erős állkapcsú növényevő volt. Kifejlődése valószínűsíthetően a Homo erectuséval esik egybe; kihalására i. e. 1,2 millió évvel került sor.

Részlegesen rekonstruálva a johannesburgi felfedezést:

2 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti negyedidőszak kezdetén járunk. A kontinensek a maiak alakját és jó közelítéssel távolságát is már magukra öltötték. Északot jégpáncél borítja a mai Moszkva-Berlin-London vonalig. A lejjebb található területeken jégkorszakok váltakoznak. Ezért az éghajlat Afrikában sem meleg: vannak évszakok, de a tél hideg. A távoli rokonaink által fogyasztható növények viszonylag ritkák és nehezen rágható gumós-félék.

Ebben a környezetben a Homo erectus kiváló túlélési képességekre tesz szert. Testtartása teljesen felegyenesedett, ami jó alap a vadászat kialakulásához és tökéletesedéséhez. Életmódja félig nomád, félig letelepedett, ami a különféle paraziták tartós együttélésének komoly gátja. Fogaik, különösen szemfogaik élesebbek voltak, mint a miénk, ráadásul gyorsabban is fejlődtek ki (ugyanakkor lassabban, mint elődeiké). Pattintott kőeszköz-használók voltak. Étlapjukon egyaránt szerepeltek növények és állatok is, amiket pár százezer év után már tűzön is megsütöttek.

A 2 millió éves Homo erectusok bizonyos jegyekben különböznek a később találtaktól. Ez a mikroevolúciók sokaságának köszönhető. Valószínűsítik, hogy némileg volt tudata önmagáról, bár lehet, hogy ez jóval később alakulhatott ki nála, mindenesetre a kialakulásban nagy szerepe lehetett annak, hogy kiirtotta unokatestvérét a Pharantropus robustust. Ugyanis a vadászat kezdetén a vadászók elsőnek olyan védtelen emlősöket támadnak meg, amikért hajlandóak is erőfeszítést tenni. Ha nem így lenne, az ember hosszú évekig csak szimplán dögevő lehetett volna. A Pharantropus robustus végét a Homo erectussal folytatott dominanciaharc és a fagy miatti táplálékcsökkenés egyaránt okozhatta.

Az eddigi legkorábbi Homo erectus leletek 1,4 millió évesek.

A mostani szenzáció és az eddig ismert legkorábbiak között lévő 600 000 évben, valószínűleg kezdetben békés, végül ellenséges viszony állt fenn az előemberek között! Ez megmagyarázza, hogy a Homo erectus lett az első igazán globalizált ősünk. Nemcsak pár mérföldre hagyta el saját édenkertjét, de majdnem az egész világon szétrajzott. Utódai keltek át Európába, Indonéziába és származtatták a fentebb említett Homo heidelbergiensist, de a Neandervölgyiekkel is bizonyítottan kapcsolatba kerültek. Ennek sikerességét a génekben felfedezhetjük.

A legsikeresebb elődünk végét valószínűleg az akkori klíma radikális változása, más európai fajokba való beolvadások, illetve a Homo sapienshez és Neanderthalishoz képest jóval kisebb egyedszám okozta, Még így is, eltűnésük jóval a mai ember kifejlődése után, i. e. 105 000 körül történhetett.

 

Forrás:

nationalgeographic.com

smithsonianmag.com

livescience.com

 



Previous Mézhamisítás: új eredmények a méz eredetének kimutatásában
Next 2020 egy posztszovjet nukleáris rekord

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük