Magyarországon először kimutatott kártevők

Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének jelentős szerepe van az újonnan megjelenő kórokozók és kártevők kimutatásában. A kutatások során 2020-ban két idegenhonos meztelencsigafajt, a feketefejű meztelencsigát (Krynickillus melanocephalus Kaleniczenko, 1851) és a malaccsigát (Tandonia kusceri (Wagner, 1931)) mutatták ki először hazánkban az intézet kutatói. Mindkét faj országszerte elterjedt és sajnos a károkozására is számítani kell. …

0 264
Share
A napraforgó viselkedése

Miután kifejlődött a virágzat, a napraforgó már nem követi a Nap égi mozgását, hanem állandóan kelet felé néz. Az ELTE kutatói nemrég, a korábbi elképzeléseket is magába foglaló, környezetoptikai magyarázatot találtak, amely a növény tenyészhelyének fényviszonyaira épül. A napraforgó fejlődő virágzatot tartalmazó éretlen feje és levelei nappal folyamatosan úgy változtatják irányukat, hogy felületük mindig közelítőleg …

0 713
Share
Zebracsíkos sinka kutya a magyar terelőkutya

A sinka az egyetlen magyar kutyafajta, amely semelyik más őshonos terelőkutyafajtára sem hasonlít. A honfoglaló magyarság döntő többségben az állattenyésztéssel, legeltető pásztorkodással foglalkozott. A legeltetés fénykorában Magyarország tájain különböző pásztorkodási módok és hagyományok voltak jelen. Ezek közül a hortobágyi, a kiskunsági, a bakonyi, a palóc, a somogyi és a székely pásztorkodás volt a legismertebb. Bár …

0 4.6k
Share
A 2021-es év élőlényei

Kicsit megszaporodott az „év eze, aza, valamije” vetélkedések és szavazások sokasága. Ilyen most a 2021-es év élőlényei tematika, mely az utóbbi időben sok szervezet számára figyelmet hozott. Bár úgy gondoljuk, hogy minél több lesz belőlük, annál elcsépeltebb és annál unalmasabb lesz, de most még fontosnak tartjuk, hogy természeti környezetünk értékei minél szélesebb körben váljanak ismertté. …

0 1.8k
Share
Kacsafarkú szender - 2021-ben az év rovara

2021-ben másodszor lett lepke az év rovara, és először választottak olyan fajt, amely nem a pillangó-alakúak rokonsági körébe tartozik. A  kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) mint az év rovara, 3912 szavazatot kapott és a teljes szavazási időszakban végig magasan vezetett. A szenderfélék (Sphingidae) családjába, a lepkék (Lepidoptera) rendjébe tartozó rovar olyan, mint egy kis kolibri. A …

0 2.8k
Share
Jászkeszeg - Az év hala 2021-ben - fotó © Komka Péter | MTI

A kitüntető címre három, Magyarország vizeiben őshonos halfaj közül lehetett jelölni, választani. A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, a vörösszárnyú keszeg lettek az év halai, míg tavaly a süllő érdemelte ki a megtisztelő címet. A Magyar Haltani Társaság …

0 787
Share
Cigánycsuk - Az év madara 2021

Ez az év állata választás most már egyre jobban elterjedt és egyre többféle állatfajt érint. Az év emlőse a hermelin, erről egy külön cikkben is beszámoltunk. 2021 év madara a cigánycsuk (Saxicola torguatus), ami Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 25 000 Ft. De a Magyar Madártani Egyesület tájékoztatása szerint, ennek az évszázadok óta emberkövető, alkalmazkodóképes madárnak …

0 2k
Share
Hermelin a 2021. év emlőse

Az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtetésével, illetve a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével létrejött Vadonleső program a hermelint (Mustela erminea) választotta 2021-ben az év emlősének.  A Vadonleső program 2009 óta, önkéntesek bevonásával, 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatai gyűjti. Az „év emlőse” kezdeményezést 7 éve indították útjára. A …

0 1.5k
Share
A kacsacsőrű emlős genetikai térképe

A kacsacsőrű emlős genomja pont ugyanolyan érdekes, mint maga az állat. Az nem újdonság, hogy a Föld egyik legkülönösebb állatának, a kacsacsőrű emlős genomját, azaz a teljes örökítő állományát már régóta vizsgálják. 2008-ban tudósok az ausztráliai Új-Dél-Walesből származó, Glennie nevű nőstény kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) genomját elemezték. A kacsacsőrű emlős genetikai térképe már akkor is …

0 711
Share
Fritillaria delavayi - Ember és növény találkozása az evolúciós hadszintéren

Különös dologra derítettek fényt a tudósok két hónappal ezelőtt! Felfedeztek – jobban mondva, ismételten megtaláltak – egy gyógyhatású liliomfajt, amely igyekezett elrejtőzni előlük. Az evolúciót ismerők számára a Fritillaria delavayi növény rejtőzése egyáltalán nem volt különös, meglepő annál inkább. Az evolúció kíméletlen rendezőelve, a természetes kiválasztódás, semelyik földi fajt nem hagyja érintetlenül, ahogyan az ember …

0 492
Share