A cianobaktériumok nitrogénfelvétele
Új módszerrel vizsgálták a kutatók a cianobaktériumok nitrogénfelvételét. Bernát Gábor, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) tudományos főmunkatársa és szerzőtársai új eredményeket értek el a cianobaktériumok nitrogénfelvétele témakörön belül. Korszerű módszerekkel, többek között a biológiában újnak számító Nano SIMS-tömegspektrometriával követték nyomon a cianobaktériumok nitrogénfelvételét, illetve a nitrogénkötés módját és napszaki változását. Ennek eredményeképpen több szén- …
Art Brunch az ELTE botanikus kertjében
Speciális kiállítás látogatható az ELTE botanikus kertjében. A „Kezdetben volt a kert” program a Design Institute jóvoltából jött létre, ahol kortárs alkotók segítenek megismerni a környezetünket. Az Art Brunch egyedi módon igyekszik felhívni a figyelmet a környezetünkkel ápolt kapcsolatunkra. A koncepció lényege, hogy az alkotók a munkáikat a szabadban – mint az ELTE füvészkertje – …
Kert a köbön c. kulturális programsorozat
Idén is megszervezi az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) a nagy sikerű Kert a köbön ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő kulturális programsorozatát. Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont a tavalyi nagy siker után idén újra megszervezi a Kert a köbön tudománynépszerűsítő, kulturális programját. Új témákkal, új előadókkal, de a már megszokott keretek között tartják meg a programokat. A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert …
Lepkék legyenek a kertben? Ilyen legyen a kert!
A köztudatban élő szorgos méhecske képtől egy kissé elmaradnak a lepkék. De színpompás megjelenésükkel, szebbnél-szebb formájukkal és elegáns repdesésükkel mindenkit elbűvölnek. A lepkék viszonylag rövid életű beporzó rovarok, de nélkülözhetetlen részei az ökoszisztémának. A kikelő petékből lárvák fejlődnek, majd a bebábozódást követően nyerik el végleges alakjukat, melyet imágó állapotnak nevezünk. Az életszakaszok időbeli megoszlása fajonként …
Tudomány a kertben – Tavaszi feladatok gyümölcsfák esetében
Egyes gyümölcsfafajoknál már februárban elkezdődtek a metszési munkák, de a java még márciusban és április elején is tart. A Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutató Központjának két munkatársát, Dr. Kovács Szilviát és Kalmár Klementinát kérdeztük a gyümölcsfák esetében és a gyümölcsöskertekben elvégzendő legfontosabb feladatokról. A szakértők szerint a bő termés és jó gyümölcsminőség érdekében feltétlenül szükséges, hogy rendszeresen …
Májusban Magyarországon rendezik a botanikus kertek kongresszusát
A háromévente ismétlődő EuroGard kongresszust 2022-ben Budapesten rendezik. Az immár kilencedik alkalommal megrendezendő eseményre 250-300 szakembert várnak. A botanikus kertek kitesznek magukért, így a rendezvényen várhatóan közel 800, Európa-szerte működő, botanikus kert képviselteti majd magát. A 2022. május 16-20. között tartandó EuroGard kongresszus fő témái a korszakos kihívásokra (klímaváltozás) adott válaszok, illetve az ökoturisztikai és …
Nemzetközi SPRING Beporzó Monitoring Program
Az ELKH Ökológia Kutatóközpont (ÖK) kutatói is csatlakoztak a nemzetközi SPRING Beporzó Monitoring Programhoz. Az ÖK is részt vesz az induló SPRING (Strengthening Pollinator Recovery through Indicators and monitoring) monitorprogramban. A tizenkilenc kutatóintézet együttműködésében megvalósuló, hiánypótló projekt az európai beporzók hatékonyabb és rendszerezettebb feltérképezésén dolgozik. A kutatást Josef Settele, a Helmholtz Centre for Environmental Research …
Édesvizek sótartalma
Az ENSZ Közgyűlése által 1992. december 22-én elfogadott A/RES/47/193 számú határozat értelmében március 22-én ünnepeljük világszerte a víz világnapját. Minden esztendőben ezen a jeles napon, vagy ahhoz közeli időpontban elérhetővé válik a legfrissebb Víz világjelentés (World Water Development Report), melynek célja, hogy eszközöket bocsásson a döntéshozók részére a fenntartható vízpolitikák kialakításához és megvalósításához. Stílusosan épp …
A rózsa gondozása tudományosan
A kertek egyik legszebb ékessége a rózsa virága, de azért, hogy ez a több ezer fajtát számláló dísznövény teljes pompájában viruljon értő, szerető, gondos kezekre van szükség. Dr. Boronkay Gábort, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoport tudományos főmunkatársát kérdeztük, milyen munkálatoknak van itt az ideje, mire kell figyelnünk, ha azt …
A Maldív-szigetek világító homokpartja
A Maldív Köztársaság egy szigetország 90 ezer km2-i területen az Indiai-óceánon, India délnyugati csücskénél, a titkok és különleges természeti jelenségek világa. A szigetköztársaság több ezer éves, de turisztikai szempontú népszerűsége viszonylag új keletűnek számít. Az 1970-es években nyitottak meg az első üdülőközpontok (ma már több mint 100 szigeten találhatóak szállodák), azelőtt nagyrészt szinte csak kalandvágyó …