Egy magyar cég olyan speciális kutatóközpontoknak fejleszt eszközöket, amire csak két másik cég képes a világon.

Megint majdnem egyedülállóak vagyunk a világon. Egy magyar cég olyan speciális kutatóközpontoknak fejleszt eszközöket, amire csak két másik cég képes a világon. Nem meglepő, hogy a rendszerváltást követően a Központi Fizikai Kutatóintézet (ismertebb nevén KFKI) korábbi kutatói által alapított cégnek jelentősebb tőke és támogatások nélkül kellett felvennie a versenyt a nálánál tőkeerősebb nyugati cégekkel. Ráadásul az is …

0 111
Share
Vizi E. Szilveszter- stroke és agyvérzés megelőzése és utókezelése

Magyar agykutatók tanulmányát, amelyben bebizonyították, hogy egy antidepresszáns készítmény fluoxetin nevű hatóanyaga szelektív, az idegsejtek pusztulását gátló hatással bír, a pszichiátriai és pszichológiai tudományterület különleges jelentőségű tanulmányai közé sorolták. Mint Vizi E. Szilveszter akadémikus elmondta, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében (KOKI) általa vezetett kutatócsoport fedezte fel, hogy a forgalomban lévő antidepresszáns hatóanyaga alkalmazható agyi ischémiás …

0 193
Share
A Lendület-program fiatal tudósai 2013

Idén 14 fiatal tudós alakíthat önálló kutatócsoportot akadémiai kutatóközpontokban, -intézetekben és hazai egyetemeken a Lendület-program keretében. A nyertes kutatók ma vették át az elismerő okleveleket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) Budapesten. Idén 105 pályázatból választották ki a 14 nyertest. Közöttük öt kutatóorvos, három kémikus, két fizikus, két közgazdász, egy matematikus és egy biológus van – mondta …

0 220
Share