
Átadták Berzsenyi Dániel felújított síremlékét
Halálának 182. évfordulóján avatták fel és koszorúzták meg a Somogy megyei Niklán a település egykori polgára, Berzsenyi Dániel síremlékét. Az 1776-ban a Vas megyei Egyházashetyén született költőről Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a megemlékezésen azt mondta: felnőtt éveiben a niklai birtokai irányítása mellett elmélyülten foglalkozott az irodalommal. Ennek eredményeként mintegy 600 oldalnyi vers és …

Különlegessé tesz-e bennünket a nevünk?
Sok szülő feltétlenül egyedi nevet szeretne gyerekének, mások hagyományokat követnek, de olyanok is vannak az MTA Nyelvtudományi Intézet tájékoztatása szerint, akik bizony azért is sok pénzt hajlandóak lennének fizetni, hogy gyereküknek kizárólagos neve legyen, tehát senki más ne adhassa azt többet utónévnek. A Magyarországon élők névviselését az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény szabályozza. E …

Mit töltünk le a gyerekeknek? Tabletes applikációk
Négy ország kutatói több szempont szerint vizsgálták a legnépszerűbb gyerekeknek készült tabletes applikációkat. A kutatók – köztük Takács Zsófia Katalin, az ELTE PPK adjunktusa, a Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoport vezetője – eredményeiket a Journal of Early Childhood Literacy folyóiratban tették közzé. A szakemberek a gyerekeknek szóló tabletes applikációk piacát hasonlították össze négy gazdaságilag eltérő …

Az égetés, mint alternatív gyepkezelési módszer?
Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársa arra kereste a választ, milyen lehetőségeket kínál a természetvédelem számára a gyepek kontrollált égetése, illetve mi a különbség az európai és az észak-amerikai gyakorlat között. A témában írt publikációjáért elnyerte a német nyelvterületek ökológiai társaságának díját, miután a Basic and Applied Ecology című folyóiratban …

Precíziós gén- és genomszerkesztés MTA állásfoglalás
Ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége azt az állásfoglalást, amelyet a három élettudományi osztály, a biológiai, orvosi és agrárosztály, készített napjaink egy legfontosabb tudományos módszeréről, a gyógyítás és a mezőgazdaság előtt is óriási lehetőségeket nyitó genomszerkesztésről. Az MTA egyik legfontosabb megállapítása, hogy a genomszerkesztés mint precíziós nemesítés alapvetően különbözhet a genetikailag módosított …

Nagyobb magtömeg, kisebb elterjedés?
Magyar kutatók tisztázták a növényi terjedésbiológia egyik vitatott kérdését. Minél nagyobb magjai vannak egy növényfajnak, annál szűkebb az elterjedési területe – ezt a hipotézist igazolták az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport munkatársai. Sonkoly Judit és Török Péter eredményei az Ecology and Evolution című folyóiratban jelentek meg. Munkájuk a növényi terjedéssel összefüggő biogeográfiai folyamatok …

Új diagnosztikai lehetőség a mesterséges megtermékenyítésben
Kovács L. Gábor és kutatótársai új diagnosztikai módszere az eddigieknél jóval pontosabb előrejelzést ad, ráadásul nem jár kockázattal az embriókra nézve. A mesterséges megtermékenyítés során mindig komoly kérdés, hogy mely embrióknak van a legtöbb esélyük arra, hogy az anyaméhben fejlődésnek induljanak. A mesterséges megtermékenyítés talán legalapvetőbb orvosetikai kérdése annak eldöntése, hogy a megfogant embriók közül melyeket ültessék …

Magyarország környezeti állapota
Megjelent a Magyarország környezeti állapota 2016 című kötet. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kiadványa az adatok bemutatásán túl értékeli a környezet változásának folyamatait, és felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A kiadvány a természeti erőforrások állapota mellett a környezetre ható tényezőket is bemutatja. V. Németh Zsolt, a kiadvány megjelenését támogató Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért …

Arany kiállítás Debrecenben
De lelkem Isten megnyitá – A köztünk élő Arany János címmel nyílt meg a Déri Múzeum emlékkiállítása a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád termében. Tavaly a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére meghirdetett Arany-emlékévben országszerte számtalan olyan rendezvényt tartottak, amelyekkel igyekeztek közelebb hozni az emberekhez Arany János költészetét, életét. Halász János (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a tavaly decemberi …

Újabb magyar műhold állhat pályára
Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője azt mondta, hogy a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot, de ez valószínűleg tolódik majd. Bár az eredeti tervek szerint az olasz UNISAT-7 műholddal került volna fel egy Dnyepr rakétával már 2017-ben, ez azonban az orosz-ukrán viszony miatt lehetetlenné vált. Közben három az UNISAT-7 műholdra szerződött cubesat készítő felmondta …