UNIVERZUM
a világ, ami körülvesz minketÚj csúcsműszer a világ legnagyobb távcsőrendszerénél
Megint közreműködtünk valami újban és izgalmasban továbbá az eszköz is kifogástalanul működik. Először észleltek csillagfényt az Európai Déli Obszervatórium új berendezésével az észak-chilei Paranal Obszervatóriumban. A MATISSE a világ legnagyobb teljesítményű, közép-infravörös hullámhosszokon működő interferometrikus berendezése, amely az obszervatórium négy távcsövének fényét kombinálja. Ez lehetővé teszi, hogy a 3-13 mikrométeres tartományban a valaha készített legélesebb …
Szuperhold, vérhold, kék hold és holdfogyatkozás
Ma van egy különleges és látható jelenség a szuperhold, vérhold, kék hold és holdfogyatkozás. Ez a 150 éve nem látott esemény a NASA tájékoztatása szerint magyar időt nézve délután 12.48 és 14.29 között történik. A Hold épp ott tart a pályáján, ahol a legközelebb van a földhöz, vagyis a szokásosnál legalább tíz százalékkal nagyobbnak tűnik, ezért …
Újabb magyar műhold állhat pályára
Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője azt mondta, hogy a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot, de ez valószínűleg tolódik majd. Bár az eredeti tervek szerint az olasz UNISAT-7 műholddal került volna fel egy Dnyepr rakétával már 2017-ben, ez azonban az orosz-ukrán viszony miatt lehetetlenné vált. Közben három az UNISAT-7 műholdra szerződött cubesat készítő felmondta …
Föld 2.0 – Élet után kutatnak egy bolygón
Egy hűvös, Földhöz hasonló méretű bolygót találtak a Naprendszer viszonylagos közelségében és élet után kutatnak a tudósok. A mindössze 11 fényévre lévő, a Chilében lévő La Silla Csillagvizsgálóban a nagypontosságú színképelemző (HARPS/High Accuracy Radial Velocity Planet Searcher) segítségével felfedezett Ross 128 b jelet viselő bolygó tulajdonságai alapján a kozmoszbeli élet utáni kutatás fő célpontjává vált. …
Gyűrűt fedeztek fel a Haumea törpebolygó körül
Gyűrűt fedeztek fel a Neptunuszon túli Haumea törpebolygó körül magyar kutatók közreműködésével. A Neptunuszon túli, távoli égitesteket az okkultáció, a csillagfény kitakarásának hossza alapján tudják a szakértők részletesebben megismerni, amelyhez tiszta égboltra van szükség. A Haumeát a Nemzetközi Csillagász Egyesület 2008-ban fedezte fel, ez lett az öt törpebolygó egyike a Pluto, a Ceres, az Eris és a Makemake …
Mágneses nulltér laboratórium alapkőletétel Fertőbozon
Letették a mágneses nulltér laboratórium alapkövét a Sopron melletti Fertőbozon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézetének (MTA CSFK GKI) Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriuma területén csütörtökön. A zéró mágneses tér laboratóriumban földi körülmények között válik lehetővé az interplanetáris térben jellemző mágneses környezet vizsgálata. A laboratórium építésére az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, …
Panorámafelvételek a Nemzetközi Űrállomásról
A Google térképszolgáltatásának utcanézeti alkalmazása, a Street View, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) készített panorámafelvételekkel bővült. Úgy tűnik, az emberrel történő első holdra szállás 48. évfordulójának és az elmúlt napoknak ez a legnagyobb híre. Mármint, hogy lehetővé vált a Google felhasználók számára, hogy saját maguk fedezzék fel az űrállomás mind a 15 modulját, és …
Magyar részvétellel indul exobolygó-kereső program
Az Európai Űrügynökség Tudományos Programtanácsának döntése eredményeként útjára indulhat a PLATO exobolygó-kereső program. Ráadásul a huszonhat távcsőből álló rendszer összeállításában és a mérési módszerek fejlesztésében fontos szerepet kap a magyar kutatók és mérnökök munkája. A PLATO (Planetary Transits and Oscillations of stars, vagyis Bolygótranzitok és csillagoszcillációk) programot 2014 februárjában választotta ki az Európai Űrügynökség (ESA) öt javasolt …
Van egy 10. bolygó?
Csillagászok úgy gondolják, hogy talán egy 10. bolygó kering a Nap körül, a Naprendszer Plutón túli részén. A bolygóméretű objektum a Nap körül keringhet, a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában. A következtetésüket az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának (LPL) tudósai arra alapozták, hogy egy egyelőre nem látható objektum rejtőzhet a Kuiper-övben, a Neptunusz mögötti kisbolygóövben, ahol többezernyi jeges …
Különösen intenzív sarki fények az Uránuszon
A jeges Uránusz valaha észlelt legintenzívebb sarki fényeit figyelte meg, és egyben a bolygó korábban „elveszített” sarkait találta meg újra a Hubble űrteleszkóp. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) csillagászati műholdja segítségével a csillagászok a Naptól az Uránusz felé áramlott két erőteljes napszél-kitörés okozta bolygóközi lökéseket és ezeknek az Uránusz sarki …
Orosz űrhajó – holdutazás a Föderációval
Megkezdődött a holdutazásra is alkalmas orosz Föderáció (Fegyeracija) űrhajók építése. A Föld-közeli pályán való repülésre és holdutazásra is alkalmas új orosz űrhajó építésének munkálatai aktív szakaszba léptek. Elkészült az egész tervdokumentáció, most az egyes részegységeket kezdik építeni. Az első, a tervek szerint 2021-re elkészülő űrhajót Föld-közeli pályán való repülésre tervezték. A négyfős legénység szállítására alkalmas űrhajót 80 …
Hegyomlás egy üstökösön
Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája eddig nem látott jelenséget, egy hegyomlást, figyelt meg a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökösön. A felvételeket vizsgáló nemzetközi kutatócsoport tagja Tóth Imre, az MTA CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos tanácsadója is. Az ő publikációjukból tudjuk, hogy az omlás következtében feltárult az üstökösmag belső anyaga is. Ez azért fontos, mert az üstökösmagok a Naprendszer ősi …
Sötét energia nélkül is megérthető a táguló univerzum
Az ELTE kutatói a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society Letters című rangos nemzetközi csillagászati folyóiratban jelentették meg legújabb eredményeiket. Vizsgálataik szerint sötét energia nélkül is meg lehet magyarázni az univerzum gyorsulva tágulását. Az univerzum 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett az ősrobbanás során és azóta a világegyetem egyre tágul. Ezt mondja ki a megfigyeléseken …
Kilyukadt a Föld mágneses pajzsa
A Föld mágneses pajzsának kilyukadásáról rögzítettek adatokat indiai csillagászok, akik eredményeikről a Physical Review Letters című szaklapban számoltak be. A Föld mágneses pajzsa, vagyis a magnetoszféra védi a bolygó élővilágát a kozmikus sugárzástól. A Nap időnként töltött részecskék hatalmas felhőjét, úgynevezett plazmafelhőt lövell az űrbe, ez az esemény a koronakidobódás (corona mass ejection, CME), amely …
Hozzászólások
krisz
krisz
Dénes
Dénes
Dénes