Fiatal magyar fejlesztők sikere az Imagine Cupon


Fiatal magyar fejlesztők sikere az Imagine Cupon

Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye,

Fiatal magyar fejlesztők sikere az Imagine Cuponaz Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat.

A Microsoft 10 évvel ezelőtt hozta létre az Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió fiatal vett részt a világversenyen. Satya Nadellán kívül a zsűriben ott volt többek között Erik Martin a Reddit vezére és Hadi Partovi, a Code.org egyik alapítója is. Az egyesült államokbeli Washington Egyetemen megrendezett versenyen a csapatoknak az idén a Játék, az Innováció vagy a Segít a technológia kategóriában kellett alkalmazásokat készíteniük Windows, Windows Phone vagy Windows Azure platformra. 34 csapat indult. A Tep a „fejlesztés” kategórián belül tíz másik társasággal versenyzett. Ellenfeleik között bahreiniek, bosnyákok, kanadaiak, ciprusiak, olaszok, japánon és venezuelaiak is voltak. A Seattle-ben megrendezett eseményen a magyar csapat egy innovatív alkalmazás ötletével került a nemzetközi döntőbe, ahol azt mutathatták be, hogyan ösztönöznék az embereket valódi sportteljesítményre virtuális kisállatok segítségével.

Boros Ákos, a Tep operatív koordinátora azt mondta, hogy az alkalmazás lényege, hogy futáskor nemcsak az időtartamra, sebességre, állapotra és elégetett kalóriára vonatkozó adatokat mutatja, hanem pontokat is ad, a pontokból pedig élelmet vehetünk virtuális kisállatunkat, de akár személyre szabhatjuk kinézetét is. És valóban van extra motiváció, hiszen az alkalmazásban az egészséges életmód fenntartása ötvöződik a tamagocsik életben tartásához szükséges felelősségtudattal.

„Végigdolgoztuk az egészet, de élveztük a hajtást, és azt, hogy még kint is rengeteget bele kellett tenni a dologba a sikerért. Egymást is próbáltuk felkészíteni, annak érdekében, hogy mindenki szóhoz jusson, ugyanakkor mindig az válaszoljon, akinek a szakterületét érinti az adott kérdés” – mesélte Babarczy Katica, aki az egyik grafikusként a dizájnért felel.

A szegedi csapat tagjai – Budincsevity Norbert, Jandzsó Zsolt, Szabó Gábor, valamint Boros Ákos és Babarczi Katica – 2013-ban a Hackathon-in-a-Box elnevezésű verseny szegedi fordulójára álltak össze nagyobb fejlesztői tapasztalat nélkül.

Fiatal magyar fejlesztők sikere az Imagine Cup

A rendszeres sportolás nagyobb eséllyel bukik motivációs, mint fizikális tényezőkön, ezért fontos, hogy lehetőleg társat, társakat találjunk a testmozgáshoz. A Tep tamagocsis mobilappja jelenleg béta-teszt alatt áll, céljuk, hogy befektetőt találjanak hozzá. Azt mondják, fejlesztésük abban is különbözik a versenytársak többségétől, hogy ők nem feltétlenül a teljes piacot célozták meg, hanem igyekeztek szűkíteni a fogyasztók lehetséges körét tizenéves lányoktól fiatal nőkig, mert a tesztek során bebizonyosodott, hogy őket motiválja leginkább a Tep alkalmazása. Ennek feltétele az volt, hogy a felmerülő piaci igények mellett elsősorban a felhasználói igényekhez igazodjanak. A játékos alkalmazás a testmozgás időtartamára, sebességére és az elégetett kalóriára vonatkozó adatok mutatásán túl pontokat ad, a pontokból pedig jobb életet biztosíthatunk bitzsiráfunknak: élelemre, kiegészítőkre válthatjuk és szebb környezet is teremthetünk számára. Jobbá tehetjük virtuális életét, miközben saját életünkkel is felelősségteljesen bánunk. 

Az Image Cup tízéves története során eddig 190 ország 1,65 millió fiatal fejlesztője több ezer ötlettel indult a világversenyen. Idén első alkalommal voltak magyarok is a nagydöntőben, ami a hazai startup szcéna fejlődését is mutatja. A sikerhez persze felkészítés is kellett. „Rengeteg segítséget kaptunk eddig is a hazai Microsofttól: készülékeket adtak, és visszajelzések is jöttek arról, hogyan prezentáljunk Seattle-ben” – mondta Boros Ákos, a TEP vezetője.

Previous Az Apollo-11 történelmi Holdra szállása - 10 titok
Next Átlátszó egér - a gyógyító

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.