Az emberiség, történelme és fejlődése során, kétszer szelídítette meg a vadmacskát.

Legalábbis ezt mutatja az eddigi legnagyobb léptékű genetikai kutatás. Az egyik a Közel-Keleten, a másik Egyiptomban történt. A közel-keleti termékeny félhold, a mezőgazdaság bölcsőjének lakói lehettek az elsők mintegy 9 ezer éve, akik a vadmacskát sikerrel háziasították, majd néhány ezer évvel később a macskák az ősi Egyiptomból terjedtek el a hajózási útvonalak mentén. Ma az Antarktisz kivételével minden földrészen élnek.

A tudósok úgy vélik, a vadmacska a gabonaraktárak köré gyűlő egerek miatt közeledett a földművesekhez. Eva-Maria Geigl, párizsi Jacques Monod intézet kutatója szerint a mai macskákban mindkét területről származó állatok génjei megtalálhatóak, s bár úgy tűnik, a macskák választották az ember társaságát, de a kapcsolat mindkét fél számára haszonnal járt. Mielőtt az emberek teljesen háziasították volna, évezredeken át patkányfogónak használták a macskát a hajókon és a gazdaságokban.

Több mint 200 ősi macska DNS-ét (viking sírokból származó, egyiptomi múmiák és középkori tetemek) vizsgálva genetikai bizonyíték van rá, hogy a közel-keleti földművesek voltak az elsők, akik a vadmacskát a házhoz szoktatták, majd – szándékosan vagy véletlenül – magukkal vitték utazásaikra. A háziasítás második hulláma az ősi Egyiptomban zajlott. De a macskák a római birodalom idején terjedtek el Európában, majd a vikingek korában ennél is messzebbre jutottak. Az egyiptomi macska DNS-ét egy viking kikötőben is megtalálták, ami arra utal, hogy az állatokat észak-európai kereskedelmi hajóutakra is magukkal vitték a tengerészek.

Meglepő, hogy a cirmos bundájú macskák csak a középkorban jelentek meg. A DNS-vizsgálat alapján a jellemző mintázatot okozó génmutáció Nyugat-Törökországban jelent meg a XIV. században. Az ezt követő évszázadokban, amikor a macskák értékét inkább szépségük, mint hasznosságok jelentette, a cirmosok elterjedtek az egész világon.

Sőt, Geigl arra is rámutatott, hogy a kutyákkal ellentétben fajták kitenyésztéséről alig beszélhetünk a XIX. századig.