KÖRNYEZET
Ismerd meg a világot!Elképesztő fényképek
Elképesztő fényképek a világ körül, amikről el sem hinnénk, hogy nem „Photoshoppoltak”. Az élet néha különleges dolgokat tud produkálni, és szerencsés esetekben ezeket meg is tudjuk örökíteni. Legyen akár természeti képződmény, vagy emberi alkotás, a végeredmény bámulatos. Erre hoztunk néhány példát, olyan képek által, amik nem estek át utólagos változtatásokon. A fotó szerkesztés-manipulálás művészete legalább …
Vízen úszó erőmű
Kalkuttában, a dél-indiai településen lévő egyik tó közepén már hónapok óta energiatermelés folyik, hiszen 2014 decemberében adták át az úszó napelemeket. Habár, ez a vízen kialakított úszó erőmű nem világelső – korábban Japánban és Dél-Koreában is elkezdték hasonló kísérleti projektek beindítását –, mégis ez az első az indiai szubkontinensen. Ez a megújuló energiát termelő projekt …
Nagy-korallzátony – kis halál
A maihoz hasonló környezeti tényezők lassították le a Nagy-korallzátony (Földünk legnagyobb korallzátonya) növekedését 8000 éve. Erre a következtetésre jutottak ausztrál tudósok, aki szerint a maihoz nagyon hasonló környezeti tényezők egyszer már jelentős mértékben lelassították a Korall-tengerben található Nagy-korallzátony növekedését. Belinda Dechnik, a Sydneyi Egyetem szakembere szerint a rossz vízminőség, a hordalékanyagok és a tápanyagok növekvő mennyisége – amelyek …
Tömeges kihalás – bizonyíték a Spitzbergákon
Egy nemzetközi tudóscsoport új bizonyítékot talált a Spitzbergákon arra, hogy a közép-perm földtörténeti korban a Föld élővilágában bekövetkezett egy hatodik tömeges kihalási esemény. A Föld élővilágában többször következett már be tömeges kihalási hullám és a tudósok eddig öt nagy tömeges kihalási időszakot azonosítottak. Húsz éve egy hatodik ilyen kihalási hullám bizonyítékaira bukkantak Kínában. A közép-perm időszakban, 262 …
Biodiverzitás – magyarok kulcsszerepben
Új, a természet és társadalom közötti kölcsönhatásokat leíró egyszerű fogalmi rendszer segítheti a biodiverzitás felmérésében a kutatókat a jövőben. Az ENSZ Közgyűlésének támogatásával és 108 tagállam részvételével létrejött Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) által kialakított rendszer különböző tudományterületeket és tudásrendszereket foglal magába. Ezzel újszerű gondolkodásra késztet, ami új felfedezésekhez vezethet. Az IPBES célja a …
Kisalföldi homokpuszta – ritka pókfaj, új madárfaj
Az Európai Unió LIFE+ programja keretében tavaly elindult a kisalföldi meszes homokpuszta katonai használatú területeinek természetvédelmi célú helyreállítása, valamint az élőhelyek és fajok megőrzését célzó projekt első szakasza. A Kisalföldi Homokpuszta Projekt sikerét a rehabilitált katonai gyakorló területeken megjelent fokozottan védett réti fülesbagoly, vagy a világon először azonosított ritka pókfaj felbukkanása és a már 100 …
Miből élünk? – felmérik a háztartások helyzetét
A magyar háztartások életkörülményeit feltáró országos felmérés kezdődött 2014. október 20-án, amely ez év december 7-ig tart. A felmérés lebonyolítását és az adatfelvételt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hajtja végre, míg kezdeményezője és koordinátora az Európai Központi Bank (EKB). A felmérés hazánkban 167 településen összesen 18 ezer háztartást érint és a válaszadásra kiválasztott családokat véletlenszerű …
A jég csodálatos megjelenései
A Föld felszínének leggyakoribb és egyik legfontosabb vegyülete a víz, melyet több különleges fizikai és kémiai sajátosság jellemez. A víz az egyetlen vegyület a Földön, amely természetes körülmények között mindhárom halmazállapotban megtalálható és meghatározó szerepet játszott a Föld fejlődésében. Elengedhetetlen szerepe volt az élet létrejöttében, tartós fennmaradásában, a társadalom és a kultúra felvirágzásában, valamint az ipari …
Villám alapú időjárás-figyelő és riasztó technológia
Szabadalmi oltalmat kapott az Egyesült Államokban a villám alapú időjárás-figyelő és riasztó technológia, mely az Earth Networks veszélyes viharokra figyelmeztető automata figyelőrendszere. A rendszer a zivatarcellák nyomon követésére a villámok villanási rátáját használja, így hamarabb képes riasztást adni, ha kritikus időjárás várható. A WeatherBug anyavállalata, az Earth Networks, kapta meg a szabadalmat a technológiára, amely a villámtevékenység …
Az Év Homlokzata Pályázat
Igényes kivitelezés és bátor színhasználat jellemezte a pályaműveket a hetedik alkalommal megrendezett és az elmúlt időszak kiemelkedő épületeit rangsoroló Év Homlokzata Pályázaton. A tervezők és kivitelezők számára kiírt pályázat és díj célja az újonnan épült vagy felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, esztétikai, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. Az idén több mint kétszáz pályamű érkezett öt kategóriában (családi ház, társasház, …
Tibet legnagyobb tava
Már nem a régió legnagyobbja a tibeti szent tó, a Nam-tó (Namtso) – jelentették be a kínai tudományos akadémia kutatói, akik szerint az olvadó gleccsereknek és a növekvő csapadéknak köszönhetően immár a Serling-tó vette át a vezetést Tibetben a tavak mérete szerinti rangsorban. A Nam-tó a tengerszint felett 4718 méter magasan található, míg a Serling-tó …
Megállíthatatlan a lávafolyam
Amerikai tudósok és tisztviselők figyelmeztették a Hawaii Big Island néhány lakóját, hogy otthonuk is veszélyben lehet a Kilauea vulkán lávafolyama miatt, ami az erdőn keresztül halad a lakók környéke felé. Az U.S. Geological Survey kutatói elmondták, bár a lávafolyam nem jelent közvetlen veszélyt a lakosok számára a Puna sziget területén, azonban kevesebb mint 3 kilométerre található …
Az újrahasznosított víz veszélyes lehet
Az újrahasznosított vízzel öntöző parkok folyamatos táptalajai lehetnek a gyógyszer-rezisztens mikrobáknak. Hét kínai városban végzett felmérés alapján a kínai kutatók megállapították, azokban a parkokban, melyekben újrahasznosított szennyvízzel locsolnak, rengeteg gyógyszer-rezisztens baktérium fedezhető fel. Annak ellenére van ez így, hogy ezt a vizet megtisztítják a szennyvíztisztító telepen és a baktériumok a vízzel együtt lefolyhatnak a csatornákon. …
Dzsorden
TudományPláza
Dávid
Ildimami
Bendi