ÉVEZREDEK
mert minden nem történhet egyszerreA dinoszauroszok is tartottak szociális távolságot
Magyar paleontológusok szerint, bizonyos esetekben a páncélos dinoszauruszok is kis csoportokban, magányosan éltek. Annak ellenére tették ezt, hogy kisebb testű növényevőként könnyebben prédául eshettek a nagyobb testű ragadozóknak. A fogak felszínén megjelenő mikroszkopikus kopási mintázatok alapján következtethetünk arra, hogy elsősorban mivel táplálkoztak az egykori élőlények. Különböző virtuális és valós 3D-modellek segítségével rekonstruálhatjuk izomzatukat és mozgásukat. …
A legújabb, legrégibb Homo erectus koponya felfedezése és annak hatása
Az emberiség eredetének kutatása mindig is a tudományos érdeklődés középpontjába tartozott. Éppen ezért van rendkívül nagy jelentősége egy-egy újabb felfedezésnek – csontoknak, fosszíliáknak, DNS-maradványoknak – hiszen egy-egy újabb lelet teljes részeket írhat át abból a történetből, amit eddig már nagyjából összeállítottak. Az emberiség kifejlődése nem választható el az emberré válás folyamatától! A mára már köznyelvbe került …
2020 legfontosabb tudományos eredményei
Több szempontból is nehéz év volt a 2020-as. A COVID-járvány százezrek életére volt nagy hatással, teljesen eluralta a sajtót és sokakat érzelmileg borúlátóvá, pesszimistává tett! Ugyanakkor az elmúlt tizenkét hónap sem telt esemény nélkül a tudományos világ számára. Némi felüdülést hozhat tehát, a tudományt kedvelők közösségének, ha megnézzük, mik lehettek a 2020-as év legfontosabb tudományos …
10 fantasztikus tudományos felfedezés 2020-ban
A 2020-as év minden izgalma mellett voltak olyan fantasztikus tudományos események, amelyekről talán kevesen hallottak. Nem csak ez a 10 fantasztikus tudományos felfedezés volt 2020-ban, de ezzel az első tízzel kezdjük a sort. 1. A Földön található legrégebbi anyag ősibb, mint a Naprendszerünk Több milliárd évvel ezelőtt egy haldokló csillag csillagport szórt az űrbe. Most, …
Seuso-kincs – Pannónia fénye c. kiállítás exkluzív online tárlatvezetéssel
Online, ingyenes 3D tárlatvezetés élőben! Most nem lehet akadály a a távolság és a hosszú utazási idő! Ha rajong a kultúráért és a kiállításokért, de többször előfordult már hogy lemaradt egy kiállításról, akkor ez a program most Önnek szól! Most online virtuális 3D formában van egy kiállítás exkluzív online tárlatvezetéssel! Nézze meg a Magyar Nemzeti …
Szükséges áldozatok, névtelen hősök: az orvostudomány kísérleti állatai
Az állatkísérletek csaknem egyidősek az orvostudománnyal. Kezdeti felértékelődésüket a külső megfigyelés indokolta, amit később az emberi szervezet reagálásának modellezése váltott fel. E négylábú alanyok negyven évvel ezelőtt világnapot is kaptak, igaz nem hivatalosan. Az azóta több mint negyvenszer eltelt április 24-e óta, a kísérleti állatok egyre jobban az etika és a tudomány iránt érdeklődők figyelmének …
Zrínyi Miklós ravatala fölött
1664. november 18-án vadászbalesetben (a Csáktornya környéki kursaneczi erdőben) elhunyt a magyar történelem egyik legnagyobb alakja, a költő Zrínyi Miklós. Talán többen tudják, hogy ezt az évet Zrínyi Mikós tiszteletének szentelte a Honvédelmi Minisztérium javaslatára a kormány. Nem keverendő a két Zrínyi! A költő Zrínyi Miklós dédapja IV. Zrínyi Miklós (hadvezér), 1508 körül született szigetvári …
Rangeomorphák és az állatvilág harmadik útja
A paleontológia egyik nagyszerű, ám kevéssé ismert, felfedezései a rangeomorphák. Az óceán rejtélyes lakói mintegy 500 millió évvel ezelőtt éltek. Ránézésre növényszerűek, de a kutatók úgy vélik, hogy a legkorábbi állatok példányai lehettek egykor. A 2000-es évek elején oxfordi, cambridge-i paleontológusok egy csoportja, kiegészülve a kanadai Memorial University kutatóival, a newfoundlandi Mistaken Point-on kezdtek ásatásba. A …
Mennyire jelentős a Milgrom és Wilson féle Nobel-díjat érő aukcióelmélet?
„Paul, itt Bob Wilson. Megnyerted a Nobel díjat!” – ezzel üdvözölte Robert Wilson az átadás napjának hajnalán meglepett szerzőtársát, Paul Milgrom-ot. 2020. október 12-én a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Paul Milgromnak és Robert Wilsonnak ítélte oda az idei közgazdasági Nobel-díjat. Mindkét nyertes jelenleg a Stanford Egyetemen kutat, különböző tanszékeken. Az Akadémia a hivatalos közleményében úgy …
Titokzatos áldozati leletegyüttes hazánkban
Szárnyas baltát és egyedi rituális eszközöket és áldozati leletegyüttest találtak az ősi Körös partján. Itt feltehetőleg egy másik áldozati leletegyüttes is a föld alá került. Szabó Gábor és Váczi Gábor, az ELTE Régészettudományi Intézet munkatársai is részt vettek a Békésszentandrás határában végzett régészeti feltárásban. Egy nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti megfigyelés során végzett felderítésen különleges, késő bronzkori …
Legendás lovagkor gyerekeknek
Irány a Vajdahunyadvár, ahol a lovagkorba térhetünk vissza! Ismét látványos kiállításba léphetnek a látogatók, akik egy képzeletbeli, középkori tájra érkeznek, ahol bátorságukat, tudásukat és érzékeiket próbára téve lovagi küldetés részesei lehetnek. A legendás lovagkor gyerekeknek mindenképp izgalmas program. Morcos strázsaként áll a lovagvár zömök tornya, szűk ablakában halvány fény dereng. Bagoly röppen, várkisasszony sóhaja száll, a …
A bélyegző története
A pecséteknek három fontos jelentősége volt és van: titkosítás biztosítása, tulajdon megjelölés, hitelesítés. A bélyegzők története nagyon messzire nyúlik vissza. Már a XI. században, Szent László és Kálmán király korában létezett az úgynevezett billog, vagyis idézőpecsét. Arra használták, hogy a vádlottat és a tanút perbe hívják. (A megidézett köteles volt megjelenni a per napján.) A …
Hetvenmillió éves óriáshal
Hetvenmillió éves óriáshal kövületét fedezték fel Argentínában. A hetvenmillió éves ragadozó óriáshal fosszíliájára Patagóniában, Argentínában bukkantak. A hal több mint hat méter hosszú is lehetett. A hatalmas állat Patagónia vizeiben úszott a kréta földtörténeti korszak végén, amikor a hőmérséklet jóval magasabb volt, mint most. Az éles fogú, ijesztő megjelenésű húsevő állat maradványait a Colhue Huapial-tó …
Tizenegymillió éves kérgesteknős maradványait találták meg
Tizenegymillió éves, kétméteres óriásteknős maradványait találták meg Hamburgtól északra. Gerhard Höpfner, az ásatás vezetője és kollégái egy hatalmas, tizenegymillió éves, kétméteres teknős csontjait és páncéljának több száz lemezét találták meg a Gross Pampau agyagbányájában felfedezett helyszínen. A Németországi Schleswig-Holstein Herzogtum Lauenburg járásában található Gross Pampauban nem szokatlan, hogy geológiai maradványok kerülnek elő. Ugyanis itt már …
Ősi tárnák óriás köre Stonehenge közelében
Újkőkori tárnák óriás körét fedezték fel régészek az angliai Stonehenge közelében. A több mint tíz méternyi átmérőjű, öt méter mély ősi tárnák egy két kilométeres gyűrűt alkotnak az ősi település Durrington Walls közelében, három kilométerre a 4500 éves Stonehenge-től. A mérések szerint a földalatti létesítmények az újkőkorból származnak, több mint 4500 éve vájták ki azokat. …


